KATONASÍR A NYAKAS-HEGY OLDALÁBAN

Egyéb dokumentumok | Nincsenek hozzászólások

0450

0449

0448

 

1945. február 11-én, este 8 órakor kezdődött a német–magyar csapatok kitörése a Budapestet körülzáró szovjet gyűrűből. Az eredmény katasztrofális volt: a kitörésben résztvevő körülbelül 18500 emberből nem sokkal több mint 700 ért célba. Ekkor településünk mellett a Nyakas-hegyen húzódó szovjet lövészárkok alkották az arcvonalat, azon túl voltak a német csapatok. A kitörők közül,  körülbelül 5000 fő támadta a Tinnye, Budajenő, Biatorbágy vonalat, közülük Zsámbék és Tinnye közötti területen körülbelül 3000 fő esett el, a szovjet légierő és tüzérség majdnem teljesen megsemmisítette a nyílt terepen, térdig érő hóban előrenyomuló csapatokat. A 96. német gyaloghadosztály vonalán, főleg Szomornál 785 fő jutott át, ebből február 12-13-án 27 fő, február 14-én kora hajnalban 650 fő, a további 3 napban 109 fő, a kitörésről bővebben  itt talál információt.  Mivel a falu a kitörés kijelölt irányának fő vonalába esett,  azt már ismerjük, hogy utcai harcok is zajlottak a településen, a Völgy úton, illetve a református temető fölötti dűlőben sokan próbáltak átjutni az orosz vonalakon, igen élénk harcok zajlottak ezen a területen. Sajnos eddig a környéken történt akkori események történészek általi feldolgozása, publikálása nem történt meg.
A kitörés kapcsán településünkön és környékén számos szomorú esemény történt, ezek egy részéről azok a gyerekek számoltak be, akikkel elföldeltették az elesetteket, vagy lövészárokásásra voltak kivezényelve (mivel a férfilakosság jelentős része a fronton harcolt, velük végeztették ezeket a munkákat). A Nyakas-hegy oldalában a temető melletti dűlőút szélén magányos sír emlékeztet az akkori történésekre, illetve egy kopjafa a temető szélén.

A sírban Árvay Zoltán hadnagy és 3 hű katonája nyugszik, valamint egy ismeretlen hölgy. Ők a kitörést követően, 1945. február 14-én hajnalban érték el a töki szőlőket, ahonnan már csak alig 100 méterre húzódott a szovjetek első arcvonala a Nyakas-hegyen. Ha ezen sikerült volna átjutniuk, akkor elérik Somodorpuszta , Szomor, Anyácsapuszta vonalánál saját csapataikat, de összetalálkoztak a lövészárokrendszerbe húzódott szovjet katonák váltásával, vagy lőszerhordozóival, akik lefegyverezték őket. Ezt követően az oroszok elkezdtek a fiatal hölggyel erőszakoskodni, amit a magyarok nem tudtak tétlenül végignézni és a fegyvereikhez kaptak. Ekkor az egyik szovjet katona valamennyiükkel végzett. Árvay Zoltán hadnagy a présházban lelte halálát, mely a sírjával szemben volt az út túloldalán. A présházat és pincét azóta már feltöltötték. Ennek tanui, majd az áldozatok elföldelői Ványi Tibor és Szabó Gyula töki leventék voltak. (mások úgy emlékeztek, hogy bezárták a menekülőket egy pincébe és rájuk robbantották azt, de az sem kizárt, hogy ez egy másik esemény volt, amit idővel egybemosott az emlékezet).

Ismerjük még, hogy a Művelődési Ház előtti téren, valamint a református temető előtti részen is ideiglenesen halomsírok voltak kialakítva, innen kerültek át később a tetemek a katonai temetőkbe.
A töki temető előtti részen történt még egy másik szörnyűség, itt gyűjtötték össze a kitörésben megsebesült, mozdulni már alig tudó német katonákat, majd egy T-34-es  harckocsival  halálra gázolták őket.  (A környező településekről is hasonló kegyetlenkedésekről tudunk).

A történésekről beszámolt: Nagy István, illetve Árvay Zoltán unokája, Sioreti Thomas, több részletben megemlékezett a roncskutatas.hu

Ajánlott irodalom: Számvéber Norbert: Kard a pajzs mögött, Kovács Zoltán András – Számvéber Norbert: A Waffen-SS Magyarországon, Ungváry Krisztián: A kitörés,  Ungváry Krisztián: Budapest ostroma (Corvina Kiadó, 2005.)

 

Üzenet hagyása