TÖK ANNO DIGITÁLIS KÉPTÁR

ÉLETMÓDGAZDÁLKODÁSNÉPSZOKÁSOKTÖRTÉNETI FOTÓTÁR | Nincsenek hozzászólások

deflag   ukflagmotivum3

BEVEZETŐ
KÉPTÁR (FOTÓTÁR) FELÉPÍTÉSE
DOKUMENTUMOK
ÉLETMÓD
GAZDÁLKODÁS
NÉPSZOKÁSOK

 

Tisztelt Látogató!

Ön Tök Település (Pest megye),  régi képeit tartalmazó, digitális képtárának oldalán jár. Az oldalon többszáz régi felvételt gyűjtöttünk össze, hogy megpróbáljuk megidézni a falu régi életét a  képeken keresztül. Hiánypótló céllal készült mindazok számára, akiket érdekel a település történelme, szívesen nézik a régi felvételeket, ismerős családneveket, felmenőket, rokonokat.  Megpróbáltuk visszaforgatni az idő kerekét, és itt összehozni egy oldalon a sok régi ismerős arcot, utcát, épületet, bemutatni egy keveset eleink életéből.

Egy hosszú gyűjtőmunka egyik állomását látja, melyben célunk az volt, hogy egy olyan felületet teremtsünk, ami jó kiindulópont lehet azoknak is, akik tudományos jelleggel végeznek kutatásokat a településről, szakdolgozatokhoz, iskolai gyűjtőmunkához is adatokat szolgáltasson, mivel az interneten településünk történetéről egy helyen összegyűjtve eddig nagyon kevés adat állt rendelkezésre. 

Bár nem tudományos munkának készült, a fenti célokat szem előtt tartva, a szerkesztő megpróbálta a kiegészítő szövegrészeket, leírásokat, tudományos tájékoztató igénnyel megírni, számos történelmi forrásunk megnevezésével. Ezért lehet, hogy néhol a hétköznapi nyelvezethez szokott ember számára nehezen érthető leírásokat talál. Sokféle megközelítésből megírt, eltérő anyagokat kellett használni, ezért sokszor stilisztikailag eltérő, vagy nehezen érthető részeket is tartalmaz a szöveg. A tartalmi átfedések miatt szövegismétlések is előfordulnak, a szövegrészek forrásaira az oldalak alján talál utalást.  Az oldal megjelenítése a Google Chrome böngészőjére van optimalizálva, más böngészőkben  megjelenésben, így a hosszú ékezetek kezelése, eltérést találhat.


motivum3

 A képek jelentős része nagyméretben, digitalizálva tárolásra került, így igény esetén ebből akár nyomtatható változat készülhet, ezzel kapcsolatban keressen meg minket az IMPRESSZUM alatt található elérhetőségen. Szándékaink szerint az ebből származó esetleges bevételek az oldal fenntartását támogatnák. Valamint várnánk további képeket, anyagokat, hogy a gyüjtemény minél teljesebb lehessen.

Az oldal legtetején TÖK KÖZSÉG felirat alatt, Tök település általános leírását találja, Tök természeti értékeinek, történelmének, nevezetességeinek átfogó ismertetésével.

Ha a képek  adataira, vagy a képleírásokra nem kíváncsi, akkor az oldal legtetején megnézheti őket a KÉPGALÉRIA címszó alatt, vagy népzenei aláfestéssel, a DIAVETÍTÉS menüben.

E mellett megpróbáltunk minél több a településre vonatkozó helytörténeti dokumentumot összegyűjteni, azok számára, akiket érdekel településünk történelme, szeretnének benne elmerülni, ezeket a DOKUMENTUMOK menüpontban érheti el.

A FALUMÚZEUM menüben a Helytörténeti Gyűjteményhez szeretnénk egy kis kedvet, reklámot csinálni.

Az IMPRESSZUM menü alatt az oldal készítőinek adatait, elérhetőségünket találja.


motivum3

KÉPTÁR (FOTÓTÁR)

Nemcsak összegyűjtöttük a képeket, de témánként rendszereztük is őket. Megpróbáltunk egy archív tárat is felállítani a rendelkezésünkre álló képadatok tárolásához, értékmentő céllal, illetve a jövőbeli képek gyűjtéséhez, ezt FOTÓTÁRNAK neveztük el.

A képeket témánként besorolva megtalálja a DOKUMENTUMOK, ÉLETMÓD, GAZDÁLKODÁS, NÉPSZOKÁSOKTÖRTÉNETI FOTÓTÁR feliratokra kattintva.

Itt, vagy az adott téma képgalériájában a tovább gombra kattintva, találhat  egy-egy rövid, általános ismertetőt a képek témáiról. Vagy közvetlenül a legördülő almenük segítségével az adott témakörbe tartozó képeket is választhatja, témaköreinket itt röviden felsorolnánk:


DOKUMENTUMOK (főmenü)/Általános Történelmi /Egyéb dokumentumok /Személyes Dokumentumok /Térképek (almenük)


ÉLETMÓD  (főmenü)/Népi építészet/Utcakép/Viselet/Zenész cigányok  (almenük)


GAZDÁLKODÁS  (főmenü)/Állattartás/Földművelés  (almenük)


NÉPSZOKÁSOK   (főmenü)/Az élet fordulóin/Egyéb szokások /Munkához kapcsolódvaNaptári ünnepeken (almenük)


TÖRTÉNETI FOTÓTÁR  (főmenü)/Elöljárók /Fontos események /Iskolások /Katonáink a II. világháborúban /Katonáink az I.világháborúban /Társadalmi szervezetek (almenük)


motivum3

DOKUMENTUMOK TÉMAISMERTETŐ

Itt a DOKUMENTUMOK-ban természetesen közel sem tudunk a településsel kapcsolatos összes adatot összegyűjteni, és ez nem is célunk, de igyekeztünk számos kiindulópontot adni azoknak,  akiket érdekel a község történelme. A település  történelméről írt rövid történelmi leírásunkat TÖK általános bemutató oldalán találja.

TELEPÜLÉSÜNK TÖRTÉNELMÉRE VONATKOZÓ FORRÁSOK:

Számos érdekes forrásra bukkanhatunk a település korai történelmével kapcsolatban többek között a Magyar Országos Levéltárban.  A Községet érintő legtöbb ma fellelhető történelmi vonatkozású adatot talán a Pest Megyei Levéltárban tárolják, a Község gazdag iratanyaggal képviselteti magát, Tök esetében tekintélyes mennyiségű, 13,28  ifm iratanyag áll, csak az 1832 – 1950.  közötti időszakra vonatkozóan a kutatók rendelkezésére. Ezek a megmaradt jegyzőkönyvek, körlevelek, különféle nyilvántartások, hagyatéki, katonai, hadigondozási, népmozgalmi, tulajdon-nyilvántartási, költségvetési stb. iratok. Nem tudunk itt szó nélkül elmenni Kecskeméti Károly munkássága mellett, aki az 56-os forradalom előtt több mint két évig kutatta Tök társadalom – és gazdaságtörténetét, miközben levéltári gyakorlatként a község iratait rendezte a Budapesti 2. sz. Állami Levéltárban, amely ma a Pest Megyei Levéltár nevet viseli. Ez alatt az idő alatt sokszor látogatott Tökre, hogy a község helyben fellelhető állami és egyházi dokumentumait tanulmányozza, továbbá kikérdezze az idős embereket, mit tudnak a XIX. század végének paraszti gazdálkodásáról és társadalmi folyamatairól. Kecskeméti Károly: Tök község parasztsága az Urbáriumtól az úrbéri per végéig, 1770–1879.  című tanulmánya máig alapmű mindazok számára, akik településünk történelmét kutatják, a dolgozat eredeti kézírata megtalálható a település könyvtárában, ismerjük adatközlőit is a faluból, akik 1955/56-ban segítették munkáját: R.Ványi Józsefné Győri Erzsébet (1868-1962.), Juhász László (1885-1958.), id.Fitus Lajos (1873-1958.). A címben említett időszakot dolgozza fel, igen részletesen gazdaságtörténeti, statisztikai szempontból, illetve az úrbéri per áll a dolgozat középpontjában. A dolgozat szemléletén és nyelvezetén átjön a kor történelemszemlélete (1955/56), ennek ellenére időtálló, pontos és részletes munkának bizonyult. Külön kuriózum, hogy a dolgozatot könyv formában a töki Petőfi Emlékkönyvtár és Művelődési Ház jelentette meg 2009-ben. (Kemény Attila szerk.) Fontos megemlíteni Betfia László: Tök község földrajza című tanulmányát, melyet a debreceni Tisza István Tudományegyetem Földrajzi Intézete adott ki 1940-ben, nemcsak földrajzi leírását adja a falunak, hanem történelmi, gazdasági és egyéb leírást is ad, igaz a földrajzi leíráson túl nem túl részletesen, de mégis érdekes információkat tartalmaz. A szerző apja, Tóth Ferenc nyugalmazott tanító volt Tökön, az adatközlői, segítői, helyben: Nagy Vince lelkész, Erdélyi József községi jegyző voltak.

Az átfogó munkák közül számos információt tartalmaznak: Galgóczy Károly: Pest-Solt-Kiskun megye monographiája. 1876., Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, I. kötet (1910.), II. kötet (1911.), Hóman Bálint-Szekfű Gyula: Magyar történet című munkái.  Pesty Frigyes: Magyarország helynevei történeti, földrajzi és nyelvészeti tekintetben Budapest, 1888. Pesty Frigyes: Pest-Pilis-Solt vármegye és kiegészítések. Jegyz. Horváth Lajos. Bp., 1986.
Fényes Elek: Magyarországnak és a hozzákapcsolt tartományoknak mostani állapotja statisztikai es geographiai tekintetben, 1837.

Ezeken kívül Tökről helyben fontos információkat tárolnak az egyházközség  iratai: Anyakönyvek, Eklézsia Jegyzőkönyvei, Búzaszedési Lajstrom.

Budapest Főváros Levéltára szintén szép mennyiségű adatot tárol településünkről: ilyen az úgynevezett Fogolytörzskönyvek (Különböző bűncselekmények elkövetése miatt törzskönyvezett töki személyek), egyéb büntetőügyek,  közjegyzői okiratok.

Budapest Főváros Levéltára  iratgyűjteményeit (közjegyzői iratok, árvaszéki ügyek, végrendeletek, büntető és polgári perek, pest és budai tanácsülési jegyzőkönyvek, tervek), másrészt a Bécsi Levéltári Delegáció segédleteit, valamint a feudális kori megyei közgyűlési jegyzőkönyveket tartalmazza.

Valamennyi dokumentum található még  a Zichy család  és a Podmaniczky család  levéltári anyagai között.

Középkori  történelmünk fontos forrásanyagai:  A Középkori Magyarország Levéltári Forrásai (DIPLOMATIKAI LEVÉLTÁR), illetve a Királyi Könyvek.

A Magyar Országos Levéltárban található mintegy 108.000 oklevél alkotja a Diplomatikai Levéltárat, a más helyen található oklevelekről készült fényképmásolatok (mintegy 93.000) pedig a Diplomatikai Fényképgyűjteményt. A Magyar Országos Levéltár őrizetében lévő Királyi Könyvek (latinul Libri Regii) a királyi kancellárián vezetett másolati könyvek voltak, melyekbe a király nevében kiadott jelentősebb okiratokat bemásolták, feljegyezték. Jelentős okiratnak minősültek az állandó érvényű, gyökeres jogokat, kiváltságokat biztosító, úgynevezett királyi kegyelmi tényekről készült oklevelek.

A hódoltság korából a A budai szandzsák összeírásai, a budai pasák levelezései. 

Későbbi időszakból fontos forrásunk: PEST-PILIS-SOLT VÁRMEGYE jegyzőkönyvei, valamint az Urbaria et Conscriptiones (Urbáriumok és összeírások). 

Urbaria et Conscriptiones (Urbáriumok és összeírások):
Az „Urbaria et conscriptiones”, a Magyar Országos Levéltár egyik legismertebb gyűjteménye. Az iratanyag 1527 és a 19. század közötti időszakban keletkezett. Az urbáriumokban a földesúr birtokát, és a velük „úrbéres” kapcsolatban álló jobbágyokat, valamint a birtokból és a népektől befolyó jövedelmeket, hasznokat vették számba.  A Magyar Kamara Archívuma részét képező Urbaria et Conscriptiones anyagát Mária Terézia uralkodása alatt, 1750 körül állították össze: családi és hivatalos levéltárakból (például a Pozsonyi [Magyar] Kamara anyagából) kiemelt urbáriumokat, úrbéri összeírásokat, birtok- és vagyonleltárakat tartalmaz. Az iratok vegyesen, kronológiai, illetve topográfiai rendben találhatók, 315 fasciculusba rendezve. Az anyag a történelmi Magyarország egész területéről, 1526-tól a 19. század elejéig terjedően tartalmaz adatokat. Az iratok nagy része 16-17. századi, zömmel a hódoltságon kívüli területekre: a királyi Magyarországra, a Partiumra és helyenként Erdélyre vonatkozó urbárium.

Mária Terézia Úrbéri Tabellák:
Mária Terézia által 1767-ben elrendelt úrbérrendezés során készített urbáriumok és az úrbérrendezési munkálatok során keletkezett és az urbáriumhoz csatolt egyéb iratok (régi urbáriumok, az új urbáriumhoz csatolt tabellák, megelőző összeírások és az ún. kilenc pontra adott válaszok). Az egész országra kiterjedő munkálat ezen iratai megyénkénti csoportosításban vannak, megyén belül az iratok a községek nevének abc rendjében. Településünk “Tökk” néven szerepel az összeírásban, a dokumentumon található dátum: 1770

Számos adatot tartalmaznak: Hermán István: Szemelvények Tök Község múltjából, In Töki Hírek (Tök Község korábbi újságja) – a lapok másolatai a Község könyvtárában megtalálhatóak.

Irodalom a második világháborús eseményekről, történésekről, környékbeli vonatkozásokkal is: Számvéber Norbert: Kard a pajzs mögött, Kovács Zoltán András – Számvéber Norbert: A Waffen-SS Magyarországon, Ungváry Krisztián: A kitörés,  Ungváry Krisztián: Budapest ostroma (Corvina Kiadó, 2005.)

A történelmi források és dokumentumok kutatásához, a település történetéhez részletes szakirodalomjegyzéket:

a DOKUMENTUMOK ÁLTALÁNOS ISMERTETŐ OLDALÁN talál.

(szövegek forrása: A levéltárakban található forrásgyűjtemények rövid bemutatása – Magyar Levéltári Portál)

 


motivum3

Az általános történelmi dokumentumok között megtalálhatja a Községre vonatkozó írott történelmi források közül számos középkori okirat érintett oldalának másolatát.

Az első olyan oklevél amiben említik a települést, és egyértelműen be tudjuk azt azonosítani, 1278-ból származik, amelyben Tek néven szerepel a falu. Ebben IV. László király,  1278.02. 21-én, átírva a korábbi Somogyi Konvent  oklevelét, Illyei Ipolit fiai: Ugrin, Miklós, Bálint és  Ipolit   mestereknek adja a “Fonou” nevű pusztaföldet. Ami számunkra rendkívül fontos, az a latin nyelvű okirat keltezésén található helységnév: “villa Tek”

A települést említő fontosabb legközelebbi oklevél 1467-ben  a Pécsváradi Konvent.  Az  itt leírtak szerint a település fedezetként  szolgál egy kölcsönügylethez, a település elnevezése Thewk alakban szerepel, az irat szerint Maroth-i Mátyus királyi lovászmester, Hene-i János Valpo-i és Paka-i István Megeryche-i várnagyaitól kölcsönvett 5000 magyar aranyforintot, hogy bandériumával részt vehessen Mátyás király hadjáratában.  1490-ben Thewk alakban  szerepelve, egy II.Ulászló által kiadott iratban, Mátyás király halála után, Corvin Jánosnak adományozott javak között sorolja fel a települést. Ezek után a legyakrabban az adó, és úrbéri szolgáltatások és robotok mértékének megállapításához szükséges összeírásokat tartalmazó iratok között bukkanhatunk gyakran a településre, ezeket az Urbaria et Conscriptiones  (Urbáriumok és összeírások) nevű gyűjtemény tartalmazza, számos Tököt érintő oldal másolatát megtekintheti itt, 1624-ben azt is megtudhatjuk, hogy készpénz census mellett még egy “8 vagy 9 frt-ot érő”, török szőnyeggel is adóznak. 1633–34-ben 12 magyar háztartással szerepelt a budai szandzsák adólajstromában. A török megszállást sikerült átvészelnie, valószínűleg  a falu lakossága veszedelem esetén a pincék rejtekeiben el tudott bújni a támadó hadak elől. Tök magyar lakossága 1621 óta a református vallást gyakorolta,  lakossága a hódoltságot követően teljes egészében református keresztény maradt. 1690-ben Tök a második legnépesebb falu volt a pilisi járásban. Lakóinak száma az utóbbi 200 évben alig változott, a XVII. század végi összeírásokban a komáromi vár tartozékaiként szerepel, és azt is megtudhatjuk, hogy a török kor dúlásai után: “Ugyanitt (halas)tó, (volt korábban), ami jelenleg puszta”.

Az iratok közül kiemelkedik az 1715. évi országos összeírás, másolata látható itt, ebben már név szerint találkozhatunk az itt adózó családok neveivel, melyek közül több ismételten feltűnik a későbbi összeírások során, leszármazottaik, családneveik, településünk lakosai között megtalálhatóak mind a mai napig. Később az adóösszeírásoknál az óbudai uradalomhoz tartozóként szerepel (1726,1765,1766).

Egyháztörténetileg is érdekesek lehetnek a Református Eklézsia Jegyzőkönyvei, egyik díszes fedőlapját, kettő másiknak egy-egy oldalát mutatjuk be itt: (1784, 1809, 1812).

Községünk pecsétlenyomatai láthatóak 1710-1867 közötti időszakból.

Kiemelkedő részletességű adatokkal szolgál az 1830/31-es összeírás, ami 250 adózó neveit, a hozzájuk tartozó telekméretekkel részletesen tartalmazza. A Dokumentum oldalait nagyméretű felbontásban oldalanként meg lehet tekinteni itt,  a könnyebb olvashatóság kedvéért.

 


motivum3

 

Az Egyéb dokumentumok kategóriába  kultúrtörténetileg jelentős, vagy máshova általunk nem besorolható, tárgyi vagy egyéb emlékeket szándékozunk gyűjteni. Itt kapott helyet a Református Templom mennyezetének festett fakazetta képei, leírásuk (eredeti kazetták az Iparművészeti Múzeumban találhatóak), részletesen, itt. Kodály Zoltán 1922-es gyűjtésekor lejegyzett kottáiból is itt tekinthet meg párat. Itt helyeztük el Tök címerének leírását, a háborús emlékművek bemutatását, illetve a temető régi sírjairól készült képgyűjteményt.

A római kori kőleletekről is itt találhat képet, illetve forrásjegyzéket.

A Személyes Dokumentumok között magánszemélyek érdekesnek talált tárgyi emlékeiről, leveleiről, okleveleiről vagy egyéb érdekesnek talált dokumentumairól készített képeket találhat majd, egyelőre egy tábori levelezőlap és egy régi pecsétes képeslap hátoldala került ide.


motivum3

 

A  településünkkel foglalkozó történelmi Térképek közül kiemelkednek a 18. század közepétől, második felétől  készített kamarai térképek.  Ezek eredeti példánya ma a Magyar Országos Levéltár gyűjteményét képezik.  A környék feltérképezése és a jobbágytelkek számbavétele az Úrbéri összeírásokhoz kapcsolódott. A térképek közül számos  Kneidinger Andreas (András) mérnök keze munkája. Ezek közül is kiemelkedik az 1778-as keltezésű, a német nyelvű térkép Tök települést és  Anyácsapusztát (Dorf Tök und Praedium Anyacs), másolata látható itt,  és a hozzá tartozó földeken a jobbágytelkek felosztását mutatja, 114 adózó neveivel  és a hozzájuk tartozó földekkel. Ugyanennek a magyar nyelvű válozatát (Kimutatása az összes földterületnek Tök Községben) megtekintheti itt. Másik rendkívül érdekes térkép a korból, a Töki Vízimalom Helyszínrajzi Térképe 1795-ből,  másolata látható ittHacker, Franz Xavér udvari építőmester munkája, a német nyelvű térkép egy vízimalom teljes profilképét tárja elénk. A patakmalom történetéhez irodalom: Nemesné Ipoly Márta, Dr. Csendes László: Malmok, ipari és gazdasági létesítmények az első katonai felmérés térképszelvényein 1782-1785, Hadtörténeti Térképtár, Budapest, 1982
Egyéb térképek találhatóak a korszakból melyek Tököt és a hozzá tartozó külterületeket, erdőket, legelőket ábrázolják, számos térkép másolatait megnézheti itt.

További térképek, amiket ismerünk, de itt nem szerepelnek, számos egyéb kamarai térkép a Magyar Országos Levéltárban található: 1811-es keltezésű, Perbál, Tök és Zsámbék külterülete, Tök határának tagosítási térképe 1879/1880-ból, Perbál, Zsámbék, Tök és Anyács puszta térségében fekvő erdők, 1777, Tök és Anyácsa puszta határában fekvő erdő- és földtani térképe, Tök erdőfelmérési térképvázlata, 19. sz. első fele.

A kamarai térképekkel kapcsolatos irodalom: Lakos János: A Magyar Országos Levéltár térképeinek katalógusa 2. : Kamarai térképek I. rész 1–699. szám (Budapest, 1978), Lakos János: A Magyar Országos Levéltár térképeinek katalógusa 2. : Kamarai térképek II. rész 700–1551. szám (Budapest, 1988), Lakos János: A Magyar Országos Levéltár térképeinek katalógusa 2. : Kamarai térképek III. rész 1552–2392. szám (Budapest, 1987)

Településünkre vonatkozóan fontos adatokat tartalmaznak, részletességük miatt, a Községi kataszteri térképek. Döntően az 1856-1890 között 1 : 2880-as méretarányban készült ún. kataszteri térképek két alaptípusa érhető el: a megyei levéltárakban őrzött eredeti, színezett, negyedelt községi szelvények, valamint az ezek másolati példányai, amelyek ma a Magyar Országos Levéltár őrizetében találhatóak. Ez utóbbiak színezetlen, egész szelvények. A térképek georeferálásra, majd előbb községenként, illetve az egyes községek megyei szintig összeillesztésre kerültek.
Tök kataszteri  térképét megnézheti itt.

A bécsi Kriegsarchivban található, évszázadokig titokban tartott, gyönyörű, kézzel festett  I. és II katonai felmérés teljes anyaga (Galíciától Dalmáciáig, Erdélytől Salzburgig) mellett a Magyar Királyságot ábrázoló III. felmérés. Érdemes a Monarchia országait ábrázoló un. katonai felmérések térképeit megtekinteni, az első (1763-1787), a második (1806-1869), a harmadik (1869-1887), illetve a Magyar Királyság térképei (1782-85), valamint (1869-1887).

A második világháborúban Tök határában zajlott hadműveletek egy részéről (Konrád II), térképet itt találhat.

 

(szövegek forrása: Levéltárakban található forrásgyűjtemények rövid bemutatása – Magyar Levéltári Portál, a történelmi vonatkozású levéltári okiratokat, dokumentumokat, térképeket, gyűjtötte, rendezte, a hozzájuk tartozó irodalomjegyzéket összeállította: Czene Attila)

 


motivum3

ÉLETMÓD  TÉMAISMERTETŐ

 Tökön a  hagyományos férfiviselet fontos eleme volt a sötétkék „mellyes” kötény és a kucsma, emellett a nagy pödrött bajusz. Ünnepi alkalmakkor a férfiak keskeny gallérú inget, a módosabbak prémgalléros, zsinóros kabátot hordtak, másokon egyszerű egy vagy két gombsoros kabát volt, illetve csizmanadrágot viseltek, lábukra csizmát, a fejükre a vőlegények bokrétás kalapot húztak.

A jellegzetes töki népviselet a reformátusokra jellemzően visszafogott díszítőelemeket tartalmaz, a kendők sem cifrák, csupán anyagukban mintásak. A nők ünnepi viseletére jellemző volt a rékli, a kötény és a sokszor csipkés szegélyű szoknya, ruháik kedvelt anyaga volt a fényes fekete selyem.
A  hajukat gyakran befonva,  koszorúba tűzve hordták, kendővel kötötték, a fiatalasszonyokét menyecskekendővel.

A ruházatuk színére általában jellemző volt, hogy a  lányok világosabb, az asszonyok sötétebb ruhákat hordtak, a lányok a  kezükben saját maguk készítette keszkenőt tartottak. Természetesen idővel a hagyományos öltözék mellett fokozatosan megjelentek a polgári viseletek is, majd a férfiakat gyakran látjuk a képeken egyenruhában.

A világháború után a gyász miatt a menyasszonyok   feketében esküdtek. A menyasszony koszorúja sokszor selyemvirágokból és gyöngyökből összeállított hagyományos „rezgős koszorú” volt, a nyakába akasztott „lógó” is ugyanilyen díszekből állt.

A népi építészet elemei  köszönnek vissza  a falu régi házain, épületein, a fekete fehér felvételeken hófehérre meszelt módos parasztházak sorakoznak, nem ritkán még nádfedéllel. Ma is a régi utcákat járva számos tornácos „hosszúházat” láthatunk, melyek a múlt század 20-as, 30-as éveiben épültek. Ennél a háztípusnál a különböző funkciójú helyiségek, nevezetesen a lakóház, a pince, a kamra, a kocsiszín és az istálló, egy fedél alá vonva vagy egymáshoz toldva sorakoznak egymás után, csak a disznóólak, a fásszín, a kukoricagóré és az árnyékszék van külön építve.

A lakótérben a konyhából két szoba nyílik. Gyakran konyha is kettő van. Ez a házépítési mód egyrészt takarékos, másrészt nagyon praktikus, ugyanis az együtt gazdálkodó teljes nagycsalád számára hajlékot biztosít. Még sok helyen megvan a régi faragott-rakott kőkerítés, a két kapubálvány – amelyek éppúgy egy darab kőből készültek, mint a tornácoszlopok –, továbbá a deszka- vagy vaskapu.

A hagyományos parasztházak utcai homlokzatán különféle vakolatdíszeket lehet megfigyelni. A házak építőanyagához a követ, a Nyakas-hegy könnyen formázható de tartós mészkövéből nyerték, gyakran egész hatalmas tömböket egydarabban,  faragva helyeztek az épületekbe.

A település utcaképein egy takaros település képe bontakozik ki előttünk, annak  középpontjában  a Kútvölgy, ami bővizű forrásairól kapta a nevét. Itt ered a Békás-patakba torkolló Töki-patak. Tök közepén található ez a jelentős természeti értéket képviselő térség, a török hódoltságot követően  e  köré települt a falu (azelőtt a mai templomrom környékén helyezkedett el). Kiépített parkot itt nem találunk, csak gondozott gyepet, jegenyéket, fűzfákat, nyárfákat. A források vize biztosította (elnitrátosodásáig) a falu népességének vízszükségletét, emellett csaknem száz éven át a (ma már nem létező) tejüzemét is, sőt több évtizeden keresztül Tök és Zsámbék közös vízvezetékét is. Ma is láthatók az egykori „ivókút” maradványai, ahol nemcsak a vizeskannáikat töltötték meg, hanem mostak is a tökiek.

Már a régi,  XVIII. századi térképekről is visszaköszön az a településszerkezet, ami ma is a település magját alkotja, a Fő úthoz csatlakozott  “T” alakban az Alsó utca. A település magja valószínűleg a templom és a Kútvölgy környékén volt . Érdekes a település formájában a lépcsőszerű felső házsor, mely két részből áll: a Hegysor és a Kissor, ezt a Völgyút bejárata szakítja meg. A Pacsirta utca a földbirtok reform alkalmából kiosztott új házhelyeket tartalmazta, itt a földnélküli napszámosok házhelyei álltak 1940-ben 21 házzal. A régi pincesor, illetve a Kissor, az Aligvárom pincéivel, a Nyakas szőlőire vezető dűlőutak,  illetve a református temető máig meghatározzák a település arculatát. Érdemes még megemlíteni a “Burgundia”-t, a hegy felé vivő, a község Ny-i szélén található út mentén 7 házból álló csoportot (1940, lásd Betfia), a löszbe vágott út mentén, kicsi 1-2 helységes kunyhók voltak itt eredetileg, a löszfalba vájt XIX. századi pincékkel. Lakói a község legszegényebb emberei voltak (1940, lásd Betfia).

A Kútvölgy fölé magasodik  a kőfallal kirakott támfal tetején a Református Templom az iskolával, később a Kultúrház (Művelődési Ház),  majd a Hegysor házai. Az iskola és a templom bővítése folyamatos volt: 1790-ben a korábban megépült paplakot nagyobbítják, 1793-ban iskolát építenek, 1796-ban az iskolarektornak házat építenek, 1798-ban a paplakot nagyobbítják, 1857-ben a régi iskolát lerontják és helyére rektorlakással együtt építenek újat (régi iskolaépület, ma könyvtár), 1863-ban a templomhoz kereszthajót építenek, 1886-ban a templomtornyot újra fedik, 1889-ben megépül a második tanítói állás, 1900-ban orgonát építenek a déli kanyarban, a legények karát, a templom északi és déli végében, mely még 1740-ből való, fából új vasgerendázatúra cserélik. A régi karok fafaragásos díszítése famennyezettel együtt az Iparművészeti Múzeumba kerül. 1914-ben megépül a paplak és kerítése, 1921-ben a templomtornyot bádoglemezzel fedik, 1922-ben a háború idején elvitt harang helyébe újat tesznek, 1926-ban az iskolát renoválják, új fedővel fedik, 1927-ben új tanítói lakás épül a másodiktanító számára.

Gyorsan fejlődik, modernizálódik a település: 1928-ban megjelenik a villanyvilágítás, 1932-ben megépül a Kultúrház (Művelődési Ház), 1933-ban megjelenik az autóbuszhálózat, 1934-ben új községház épül, 1935-ben az országos Stefánia Gyermekvédő Egyesület védőnőt küld a faluba.

Kiemelkedő helyet foglalt el a település életében a szintén központi helyen található Plettler-ház  (Bokodi-Kocsma) épülete is, jelenleg lakóház, de egykor vendégfogadó volt. A kapu feletti felirat szerint „Kustar Josef épitete” 1883-ban. Egyemeletes, utcafronton álló L alakú ház, kőfallal körülzárt udvarral. Kapuja szegmensíves lezárású díszes fakapu, homlokzati ablakai tagolt szalagkeretezésűek.

A református temető régi részének XIX. század első feléből származó sírkövei népművészeti értéket képviselnek. Vésett motívumaik közül elsősorban a tulipán és a rozetta különböző változatai a gyakoriak, jelentőségükre a néprajzkutatók is felfigyeltek, ezért találunk jó néhány könyvben a töki temetőben készült fényképfelvételeket. A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum gyűjteményében is láthatók töki eredetű sírkövek.

 A színtiszta magyar nemzetiségű református falu katolikus vallású kisebbségét a cigányság adta, külön jártak templomba és temetkeztek, házaik  egymás mellett helyezkedtek el. Mégis a falu szerves részeivé tudtak válni, foglalkozásul sokan választották a zenélést, így gyakran találkozhatunk a zenészekkel a mulatságok alkalmával készített,  vagy lakodalmas képeken. Tökön híres cigányzenész dinasztiák alakultak ki, a  hagyományos ünnepeken túl, a Patkó-csárda sokáig jó alkalmat nyújtott fellépéseikhez.


motivum3

GAZDÁLKODÁS TÉMAISMERTETŐ

Tök alapvetően mindig is mezőgazdasági település volt, az élet ritmusát a földművelés és az állattartás tevékenységei határozták meg. Az írásos emlékek közül is nagy számban kerültek elő a gazdálkodással kapcsolatos emlékek, leírások, összeírások. Ezekből részletesen ismerjük bizonyos korokból, a jobbágybirtokok számát, az adózók neveit, a telkek méretét, a művelés jellegét. (Találnak erről információt a DOKUMENTUMOK között). A településhez Páty irányába jelentős méretű földek tartoztak, a Nyakason szőlőbirtokokkal, illetve erdővel, külső legelőterületekkel rendelkezett.

A XIX. századból ismerjük a termelés módját (háromnyomásos gazdálkodás), hogy a fő termény a búza volt, emellett zabot, kukoricát, burgonyát, káposztát, kendert termesztettek, gyümölcs és zöldségtermesztés is folyt, gyümölcsök közül a szőlő mellett kiemelten a szilváé.  A gabonából a szemet lóval nyomatták ki, a faluban sok háznál volt szérű, általában 1 vagy 2 pár lóval nyomtattak, csak a zsuppnak való gabonát csépelték.

Viszonylag korán, már 1846-ban biztosan vasekét használtak (Vidats-ekék). A vízimalomban, melyet 1813-ig a község bérelt, a termésnek csak egy részét tudták megőrölni, Mányon, Tokodon, Esztergomban őröltettek. Az 1850-es évektől fejlődnek a cséplési eljárások, ekkor már szórórostával tisztítják a szemet.

A járgány, a gépi cséplés közvetlen elődje az 1880-as évektől válik használatossá, megjelennek a vasvillák, fejlődik a trágyázási technika, az 1850-es, 60-as években már számos vasekéről tudunk, megjelennek a Szilágyi-ekék, a vasborona, vas kocsitengely.

1854-ben községi faiskolát telepítenek 3 holdon, tudjuk hogy 1868-ban már 78 csemetét adott el a faiskola. A háromnyomásos gazdálkodást 1910-től váltja fel a modern gazdálkodás.

Az állattartásnak  régi hagyományai vannak a településen, a módosabb parasztgazdák udvarain marhák és a főleg igavonásra használt lovak mellett megfordultak az ökrök is, kecskét, juhot, disznót, baromfit, apróállatot minden parasztudvaron tartottak, érdekes megmaradt tárgyi emlék egy billog, TÖK felirattal ma a Töki Helytörténeti Kiállítóterem darabja.

A régi képeken a Kútvölgyön kacsák, libák pancsolnak, a határban  gémes kútból itatott állatok legelnek.
A töki “Rossztó” -nál már a római korban duzzasztottak  halastavat, és még a török hódoltság idején is fizettek utána a tökiek halászati adót. A Békás-patak egyik legnagyobb esése ezen a szakaszon található. Nem véletlen, hogy vízimalom is működött rajta az 1920-as évekig.

1771-ben  ménes és csorda (rideg gulya) meglétéről tudunk, 1750-ben még több ökröt tartanak mint lovat, a XIX. századra már csak pár nagyobb gazda tart ökröt a lovak mellett.

A legfontosabb haszonállat ekkor a ló, már 160-180 pár igásállat  (350-380 ló) van a településen, de szarvasmarha állománya is 1838-ban már 411 db. Igen jelentős tehát a falu nagyállat állománya, egy jobbágygazdaságra átlagban 4-5 számosállat jutott, tudjuk hogy nemcsak  földművelésre, de fuvarozásra, bérfuvarozásra is használják őket. Az 1828-as összeírás szerint a vásárok alkalmával a zsámbéki és tinnyei zsidók számára fuvaroznak.

 Az 1772-es báránytized összeírás szerint 651 fejős juhot, 568 bárányt tartottak, a reformkori összeírások 100-130 sertést mutattak ki, a nyári időszakban a legelőre, majd a tarlóra hajtották a disznókat, de makkoltatni is jártak az urasági erdőbe, baromfit, csirkét, kacsát, ludat neveltek.

Nyaranta az állatok a község 700 holdnyi legelőjére jártak, a legelőn a község kövezett gémeskutakat készíttetett, összesen kilenc kutat neveznek meg a bírói számadások, ezek közül kettő vagy három a faluban volt, egy pedig Anyácsán. A legeltetést a község alkalmazottai: tehénpásztor, csikós, ökrös, borjús végezték, a csikók nevelése a gyerekek és fiatal legények feladata volt, akik a hegyoldalba hajtották őket legelni.

A széna igen keresett cikk volt, a 60 holdnyi községi rét szénájáért versengtek a gazdák. A község tartotta az apaállatokat, egy csődört, több bikát és kant, ezeket rendszeresen cserélték. 1874-ben már több szarvasmarha van Tökön, mint ló, ekkor még jelentős bevételekhez jut a település a csikók eladásából, később ez eltolódik a borjúnevelés javára. Az 1870-es évektől már szívesebben tartják a kényesebb, de jobban tejelő svájci és bonyhádi fajtákat, mint a “hattyúszőrű” és “villásszarvú” magyar marhát. 1910 körül megalakul a tejszövetkezet, majd megépül a száz éven át üzemelő (ma már nem létező) tejüzem. Említésre méltó még a gőzmalom, melyet 1883-ban építenek meg.

Kiemelkedő a szőlő és bortermelő  tevékenysége a településnek, a környék mindig is jó bortermő vidék volt. Szőlőkultúrájának hagyományai a római korig nyúlnak vissza. Ezen a területen már az Árpád-házi királyok alatt virágzott a szőlőtermesztés, felvirágzása a középkorban, a premontrei szerzetesrend zsámbéki megtelepedésének idején indult el, a  középkorban  Budára is szállítottak innen bort.

A község egyik legfontosabb növénye a szőlő, 1715-ben már 57 kapást említenek. A töki bor a Nyakas délkeleti lejtőjén, a somosi és a temetői hegyen termett. A szőlőket 1820-ig egy, attól kezdve két hegymester vigyázta, 2-2 szőlőpásztorral együtt. Nagyobb gazdaságokban két prés is volt, egy vagy két pincével, kinti présház (“féhaj” vagy pince) és a belső funduson lévő “kispince”. A bort igen nagymértékben fogyasztották (tudjuk hogy csak a napszám mellé, “napi 1-2 ittze” járt fejenként), a törkölyből pálinkát főztek, az 1830-40-es években 18 háznál volt pálinkafőző üst.

Tökön nagyon sok présház és pince található, ugyanis szinte minden családnak volt szőlőbirtoka.
A  pincesorokon lévő pincék és présházak  szerepe a különböző korokban változott. A török hódítás idején például a falu lakói e pincékben bújtak el. Ma az Aligvárom pincesorán és a Patkó csárda környékén olyan pincék sorakoznak, amelyek némelyike több mint száz éves. A Kissor szépen rendezett, ápolt pincéi között nagy a hasonlóság, de mégis mindegyik más. A lapos tetejű pincék jellegzetes része a színes bejárati ajtó, amely helyenként kovácsoltvassal díszített, helyenként pedig rajtuk a vízszintes csíkozás fölött napsugaras mintázat látható. Emellett érdekes formájúak a pincék oldalán lévő szellőzőnyílások is. A szintén a Kissorról nyíló, Anyácsapuszta felé vezető, Völgy úton lévő pincesor némelyike már-már lakóház méretű.

A töki lyukpincék között van néhány löszbe vájt példány, amelyekhez sem falat, sem boltozatot nem építettek. Sokkal nagyobb számban fordulnak elő olyan lyukpincék, amelyek kőboltozatúak. Ezek úgy készültek, hogy a pince vakföldjét a szükséges mélységig kiásták, majd felhúzták az oldalfalakat, és ezekre építették faragott kőből a dongaboltozatot. A bejárati részt általában támfallal erősítették meg, azon pedig faragott kövekből félköríves vagy szegmensíves kapuzatot építettek. Ilyenek sokfelé láthatók a szőlőhegyen. A legtöbb esetben a lyukpincéhez présház kapcsolódik.

A présháznak Tökön két változata van. Az egyik: felmenő falú, lepadlásolt, manapság cseréppel vagy palával fedett épület. Belső teréből le szoktak választani egy vendéglátásra, borozásra alkalmas helyiséget, a „kisszobát”.

A másik változat: tágas, kőboltozatos helyiség, ez a hozzá kapcsolódó pincénél kétszer-háromszor szélesebb és jóval magasabb. Faragott kőből készült boltozatát vastag földréteggel takarták le. A félköríves vagy szegmensíves záródású kapuzatot, nemritkán a homlokfalat is faragott kőből építették. Az ilyen épület mindig kétszintes. Gyámköveken nyugvó gerendákra szögezett padozat osztja ketté a belső teret.
Az alsó szinten a szőlő feldolgozását végzik, a felső szinten pedig régebben gabonát tároltak, újabban ivóhelyiséget alakítanak ki. Ezt a pincefajtát a présházas lyukpincék Buda vidéki, táji változatának tekintjük. Tökön „kűféhaj”-nak nevezik. Ahol az ilyen pincék szorosan egymás mellé épültek, ott a homlokzatukat hosszú, összefüggő támfallal oldották meg.

Az 1778-as  térképekből azt is megtudhatjuk, hogy Uradalmi Mészáros, Uradalmi Birkász, Uradalmi Molnár, Helységi Tanító, Helységi Lelkész, Helységi Jegyző  is volt a településen. Az 1828-as összeírás már 24 iparost említ a faluban, 19 takácsot, 2 csizmadiát, 1 kovácsot, 1 asztalossegédet és 1 bognársegédet emellett ott van még a  mészáros, a mészárszéket 1813-ig a község bérelte az uradalomtól, a molnár a malomban, melyet szintén 1813-ig a község bérelt. A féléves kocsmajogot a község bérbe adta vagy az uradalomnak vagy magánkocsmárosnak.

A lakosság összetételét, vagyoni helyzetét illetően is pontos adatokat ismerünk az összeírásokból, nemes nincs a településen, a fent említett tisztségviselőkön és az iparosokon (általában a zsellérek közül kerültek ki) kívül a többiek: Telkes jobbágy, ezen belül 2/16-osok, 4/16-osok, 5/16-osok, (fertályosok), 6/16-osok, 8/16-osok, 10/16-osok (féltelkesek), az Urbárium idején van még néhány 14/16-os, később az 1830-as és 40-es években néhány nyolcadtelkes is, zsellérek, ezen kívül időszakosan számos szolgálót, cselédet fogadnak, járnak ide dolgozni a környéki települések szegényei, más református szegények is.  A falu lakosságadatai: 1770: 854 fő, 1806: 1161 fő, 1815: 1290 fő, 1825: 1370 fő, 1839: 1278 fő, 1843: 1316 fő, 1856: 1492 fő

A Nyakas-hegyen bánya működött, az innen bányászott kő nemcsak a falu házainak szolgált építőanyagul, hanem a környéknek termelt, a parlament számos építőköve, illetve a debreceni Egyetemi templom kőfaragványainak egy része is ebből a mészkőből készült. A kőbányát már a XVIII. században művelték,  a község egy-egy évre szóló szerződéssel bérelte az uradalomtól, a munka olyan veszélyes volt, hogy 1768-ban két asszonyra, 1770-ben pedig egy leányszolgálóra zuhant rá a bánya kőpor ásása közben. 1828-ban volt egy gabonakereskedő is a faluban, emellett 1854-ben már működik árvapénztár (szülő nélküli gyermekek elárverezett jussainak pénzét tartják benne, ebből lehet kölcsönt is felvenni), valamint  takarékpénztár is, ekkor a kamat 6%-os, az árvapénztárnál ebből 1% az “árvák attyát” illeti.

Tökön minden krajcár számít, a házasságnál  összeírják a “móringot” (vagyon,vagyontárgy amit a házasságkötéskor kötnek le), kölcsönöknél a testvér kamatokkal együtt követeli jussát, az özvegy “osztályt” (örökség elosztása) tesz gyerekei között, kiköti melyik gyereke “tartozik tisztességesen eltakarítani”, és az “osztályban” kijelöli azt is, aki ágyát, ágybelijét és ruháját örökli. A gyerek pedig “nyugtatót” (nyugtát) ad, ha kikapta (megkapta) azt.

Gyorsan fejlődik, modernizálódik a település: 1928-ban megjelenik a villanyvilágítás, 1932-ben megépül a Kultúrház (Művelődési Ház), 1933-ban megjelenik az autóbuszhálózat, 1934-ben új községház épül, 1935-ben az országos Stefánia Gyermekvédő Egyesület védőnőt küld a faluba.

1940-ben az alábbiakat ismerjük a  településről: Tök községhez tartozik a községen kívül közigazgatásilag még Anyácsapuszta és a “Patakmalom”.  Anyácsapuszta Darányi Kálmán birtoka 1203 hold, a többi része Zsámbékhoz és Szomorhoz tartozik, de közigazgatásilag Tökhöz az egész.  Anyácsapusztán ekkor 132 lakos van, 88 római katolikus, 44 református, a Vízimalomnál 11 tagú molnárcsalád lakik, mind református. A faluban: 2 zsidó szatócs lakik, 4 bevándorolt római katolikus, 10 muzsikus cigány família, ezeken kívül mindenki református. A Református Egyház 2 tanerős népiskolával, (paplakkal, az iskolánál és a kultúrháznál 1-1 tanítói lakással), Kultúrház, Tejszövetkezet, a  Hangya Szövetkezet, Hitelszövetkezet, a Közbirtokosság Legeltetési Társulata, Postaügynökség, Ellenőrző Hivatal található még a településen.
A háziipart: 10 suszter, 2 asztalos, 3 kovács, 1 kádár, 2 bognár, 1 szíjgyártó 2 gépész lakatos 1 szabó képviseli a faluban,  már 6 cséplőgép üzemel. Az 1930-as anyakönyv szerint a falu lakossága: 1299 fő.

 


 

motivum3

NÉPSZOKÁSOK TÉMAISMERTETŐ

Az élet fordulóin című tematikus egységünkben kiemelkedő számban szerepelnek esküvői fényképek, lakodalmakon készített felvételek. A képeken a menyasszony koszorúja sokszor selyemvirágokból és gyöngyökből összeállított hagyományos „rezgős koszorú” volt, a nyakába akasztott „lógó” is ugyanilyen díszekből állt.

A háború után a gyász miatt sokáig a menyasszony feketében esküdött, a pár ruházatának jellemző leírása: A menyasszony réklije, bő szoknyája, köténye fekete (atlasz) selyemből készült. Koszorúja „rezgős koszorú”, amely nem mirtuszból, hanem selyemvirágokból és gyöngyökből állt, s ezek a díszek vékony drótokon rezegtek. A nyakba akasztott kétsoros dísz, a „lógó”,  ugyanilyen felépítésű volt. Hátul lógott, csak fényképezkedéskor szokták előre igazítani. A menyasszony jobb kezében a képeken sokszor fehér keszkenő van.

A vőlegény viselete: kisgalléros fehér ing, zsinóros fekete kabát, fekete csizmanadrág, csizma és kalap, melyet a kezében tart. A bokréta a mellére van tűzve. A 60-as évek végétől, 70-es évek elején a pár ruházata már városias jelleget mutat, a menyasszony földig érő fehér menyasszonyi ruhát visel, fején fátyol, kezében fehér virágcsokor,  a vőlegény csokornyakkendőt köt, és fehér kesztyűt tart a kezében.
Az esküvői menet a templomtól a lakodalmas házhoz tartott. A lakodalmas képeken a falusi lakodalom képei elevenednek meg, annak kellékeivel, vőfélyeket láthatunk kezükben vőfélybotot tartva, mulató embereket. Az esküvői képeken túl ide soroltuk a konfirmandusok képeit, a csoportképeken fehér ruhában láthatóak, általában a lelkésszel, néha a presbiterekkel együtt.

Az egyéb szokások közé olyan képeket soroltunk, amik jellegük miatt más kategóriába nem fértek be, a pinceszernél, pincéknél készült képeket, kocsmai képet. Így egy felvétel elejéig megelevenedik a Bokodi-kocsma, annak láthatóan vidám hangulatával. Szintén itt kaptak helyet a padon ülő asszonyok, akik ünnepnapon, de hétköznap estefelé is kiültek  a padra, hogy nézelődjenek, beszélgessenek. Vagy a templombajárók felvételei,  ünneplőbe öltözött idős és középkorú asszonyok, valamint gyerekek, akik szépen párosával sétálnak a községháza előtt a templom irányába.

A munkához kapcsolódó szokásokba a szüreti mulatságok, felvonulások képei kerültek. Igazi szőlőtermelő borvidékhez méltóan a szüreti mulatságok az év kiemelt időszakának számítottak, és számítanak mind a mai napig a település életében.  Jellemzően magas számban maradtak fent szüreti felvonulások képei.  Ilyenek a feldíszített hintós képek, jellemző alakjai a csőszleány vagy csőszleányok, és csőszlegény a stráfkocsin,  vagy csőszleány és csőszlegény lóháton. A menet élén hajtott a bíró, bíróné, vidám kiegészítőként megjelennek a bohócok, maskarás alakok, illetve a kormozott arcú “cigányok”, a tolvaj figurája,  torzonborz, szakállas alakok, a  menetet később csikósok, huszár kíséri, szól a zene, pattog az ostor. Végigjárja a menet a település utcáit.  Szőlővel díszítették a szüreti bál helyszínét, a díszlet fő tárgya a  szüreti korona, amit rúdról lógatva,  a fő helyre tettek.

A naptári ünnepekhez köthető szokások  kategóriájába szeretnénk a naptári ünnepeinket megörökítő felvételeket sorolni. Eddig a húsvéti locsolkodást megörökítő, három egymás után készült felvételt találhat itt.  A képen a lányos háznál az udvaron várakoznak a legények, frissen húzott kútvízzel, majd a leányt, Ambrus Lenkét csöbörrel, vödörrel öntözik meg.

(Szövegek forrása: Kecskeméti Károly, Betfia László, Kemény Attila)

Üzenet hagyása